Én nem vagyok az a típusú blogger/ anyuka aki minden egyes kis / nagy szegmenst leír, megoszt hónapról hónapra dokumentál viszont most kivételt szeretnék tenni és mesélni nektek a beszédfejlődés alakulásáról.
Nara tipikusan az a kisgyerek akinél máról holnapra történtek a nagyobb változások bármilyen hihetetlen is és sokszor mi is csak nézünk egymásra hogy mi van? 😃😃😃
Azt mondják hogy a mozgás fejlődés üteme nagy hatással van a későbbiekben a beszédre nos ez nálunk teljesen beigazoldott a mozgás is olyan gyorsan fejlődött nála a kuszásból mászás majd felállt és kb 2 héten belül egyedül el is kezdett járni, nálunk a kézenfogva vezetés teljesen kimaradt . Kb 1-1,5 hónap gyakorlás után már stabilan és szépen sétált, szaladt .
A beszéd is egyik napról a másikra váltott át halandzsából szavakba , az első szabad a " vau " volt amivel keltünk feküdtünk, állandóan a kutyusok , akkor már volt 2 cicánk és úgy döntöttünk jöhet egy kutyus így együtt nőnek fel , egymás legjobb baráti lehetnek . Így költözött hozzánk Pamacs , az első szónak nálunk így van egy cuki története is ❤
Majd jöttek az Apa ,Mama ,Papa, Dédi szavak és persze az Anya is hetekkel később 😃 Sokszor vettük észre azt hogy egy egy szó ami tetszik neki próbálja ismételni. A nehezebbek pedig a hetek alatt formálódtak erre van kettő jó példák is az egyik a tojás ami először " tó" volt , majd "toji" most meg "tójás " a másik pedig a bátyus szó . Eleinte csak "bá" , " bátyú" most meg " batyus " és mindig ilyen hirtelen váltásokkal tanulta meg őket.
Szeptemberben múlt két éves és mondatokban beszél, szavalja a mókuskát, boci bocit, vagy énekli a csengőszót, happy birthday to you-t , elszámol angolul és magyarul is 10ig . Tudja a saját és az összes közeli családtag nevét
Igaz van amit picit pöszén ejt vagy a szavak végét ismétli esetleg kicsit átalakítva mondja de ennyi baj legyen .
Nem törvényszerű hogy minden gyerek egy időben kezd el beszélni, hogy nagy léptekkel tanul meg beszélni , ez mind a saját ritmusukban történik van aki csak 3 évesen van aki már előbb .
Mikor érdemes szakemberhez fordulni ?
Mivel meglepődtünk hogy Nara ennyire hamar kezdett el mondhatni folyamatosan beszélni én megkerestem egy logopédust egy kis véleményért aki megnyugtatott hogy ez teljesen normális mint ahogy az is hogy más gyerek 3 évesen még csak szavakat mond ne aggodjunk. 3 éves kor után érdemes szakembert keresni és fejlesztésekre, foglalkozásokra járni ezzel ösztönözve a gyermeket a beszéd beindulására.
Emelett hoztam nektek néhány szuper ötletet,játékot mellyel a beszédet fejleszthetitek otthon .
1️⃣Mondókák
https://www.okosjatek.hu/beszedfejleszto-mondokak
2️⃣ Képes könyvek
3️⃣ Memoria kártya játék, akár saját karton papírra rajzolt verzió is tökéletes.
A gyerekek nagyon szeretik utánozni a felnőtteket így érdemes a szavakat akár többször is elmondani és kérni hogy mondják utánunk, ugyan így a mondókákkal is .
Megjegyzések
Megjegyzés küldése