Jó ideje érett már a dolog, hogy az életem ezen részéből is mutassak nektek valakit. Miről is van szó? Ha azt mondom, hogy "hit" mindenkinek valamilyen vallás vagy isten jut az eszembe nos nálam ez kicsit másképp van mint úgy általában minden de szerintem ezzel nem okozok meglepetést 😃
Én nem tartozom semmilyen valláshoz, nem gyakorlok és hiszek semmilyen vallásban hiába születtem keresztény családba, sőt a felmenőim igazán vallásosak voltak ráadásul . Tehát nem hiszek , sem vallásban sem semmilyen istenben számomra egyszerűen a dolog levan tudva annyival, hogy nincs DE elfogadom ha mások hisznek , gyakorolják vallásukat stb egészen addig a pontig amig nem akarják rám erőltetni. Mondjuk nehéz lenne de voltak már próbálkozások.
Na de akkor miben is hiszek én?
Az első és legfontosabb , hogy önmagamban , majd a családomban ,barátaimban. Az emberi kapcsolatokban , a sorban . Ezek mondhatni általános dolgok , nincs bennük semmi meglepő akár Te is irhattad volna ezeket aki éppen olvasol . Viszont amiben én igazán hiszek , az életem része az a lélek, a lelkem az előző életeim, az utam , a feladatom.
Hiszem vagy mondjuk úgy tudom , hogy az a test amiben jelenleg élek csak egy test , csak egy állapot, csak egy jelenlegi "jelmez" ami majd ha elhasználodott , kimerült megfog halni bizony csak a testem mert a lelkem tovább él 😊 Hiszem , hogy létezik lélekország ahol a fáradt lelkek pihennek , az új lelkek születnek, olyan ez mint egy hatalmas völgy gyönyörű helyekkel , virágokkal, patakokkal. Ide kerül minden lélek miután a test amiben élte azt az adott életet meghalt, innen is indul minden lélek az újabb útjára.
Nyugodtan nézhet engem bárki bolondnak de inkább hiszem ezt mint azt , hogy a majmok az őseink és úgy pottyantuk le a fáról 😃
Tudom azt is , hogy öreg lélek vagyok , láttam már magam "kívülről " is nem egyszer sőt igazából simán ketté tudom választani, hogy test+ lélek. A tudatom , tudásom, érzéseim mind mind a lelkemhez tartoznak a fájdalom, a külsőségek pedig a testemhez.
Mindenegyes utamnak valamilyen célja volt , ahogy a jelenleginek is van , ahogy a Tiédnek is van ❤ Minden alkalommal én döntöttem el , hogy hová, milyen szerepbe érkezem , a mostanit is szeretem bár néha úgy érzem túl vállaltam magam , hogy lehet most "rosszul " döntöttem de aztán rájövök , hogy most is csodálatos életem van minden nehézséggel együtt 😊
Mindennap igyekszem időt fordítani a lelkemre , rendet tenni , táplálni, feltölteni ugyan úgy ahogy a testemet is . 😊
Kérdezhetitek honnan jött ez az egész? Miért vagyok ebben ennyi biztos ?
Egész korán, már 8-10 éves koromban éreztem, hogy valahogy én nem tudok megbékélni a hirdetett valássokkal, a hittan órákat egyenesen utáltam ... mese az egész valóság alap nélkül (legalábbis számomra) Teljesen összeférhetetlen volt az egész azzal ahogy én láttam a dolgokat már akkor . Majd jöttek a valóság álmok.. amikről kiderült, hogy előző élet beli villanások voltak hiszen ébren nem álmodunk . A megmagyarázhatatlan információk, találkozások, beszélgetések olyanokkal akik az én születésem előtt legalább 10-15 évvel meghaltak, hely ismeret , számtalan dejavu. Majd elkezdtem beleásni magam a témába, könyvek, előadások minden érdekelt és szükségem volt rá, hogy megfejtsem a dolgokat . Elkezdtem meditálni tanulni és megtisztítani, megnyitni az elmém ez egy olyan hosszú folyamat, hogy a mai napig gyakorlom és jelenleg sem tartok ott , hogy túlsok mindent eltudjak róla mesélni de tudom , hogy egyszer sikerülni fog és megfogok érteni mindent .
Hiszem , hogy a lélek mindig okkal jön, időben jön, jo helyre jön, pontosan annyi ideig marad ameddig kell bár tudom ez sok esetben rövid időtartam, halál eset kapcsán nagyon fájdalmas de annak a léleknek megvolt rá az oka , hogy úgy történjen minden .
Honnan tudom , hogy öreg lelkem van ? Könnyen megtudhatod te is 😊
1.Mindig érettebb voltál annál, mint ahány éves voltál éppen?
2. Fura és nehezen beilleszkedő gyerek voltál
* a lelkek egy egy földi életük között akár sok sok év is eltelhet, emiatt megkell szokni minden újdonságot, alkalmazkodni kell ami nem mindig egyszerű
3. Nem érdekel mások véleménye
4. Szeretsz egyedül lenni
Egy kicsit sem ijeszt meg annak a gondolata, ha órákig vagy akár napokig kell egyedül lenned. Nem félsz tőle, sőt, kifejezetten szereted. Ilyenkor jut időd magadra, a saját világod és lelked ápolására, meg hogy elmélkedj. Te így töltekezel. Nincs bajod a szórakozással vagy a bulival se, de jobban kedveled a csendet és a nyugalmat.
5. Intenzíven élnek benned a régi korok eszméi
Kimondottan hiszel a szerelem, a hit, az igazság, a hűség, a lovagiasság, a tudás, a szövetség és a bölcsesség erejében. Hogy ezekre van szüksége egy valamire való embernek. És mikor ezt megosztod másokkal, azt mondják maradi vagy és nem haladsz korral. A te világod alapját ezek az eszmék képezik és nem csak hiszel bennük, hanem ezek szerint is éled az életedet.
6. Nem félsz a haláltól
Öreg lelkek a legkevésbé sem félnek a haláltól, mert egyszer, kétszer vagy akár többször is, de már megtapasztalták azt. Ezért mindig készen állnak a halálra és ezért is igyekszenek úgy élni az életüket, – rendbe tartva kapcsolataikat, megvalósítva önmagukat, megélve az életet, – mintha az lenne az utolsó napjuk. Mert megértik a múlandóság mibenlétét. Arról nem is szólva, hogy a tudat, hogy egyszer meghalnak, inkább inspirálja őket, hogy kövessék az álmaikat és ne féljenek cselekedni, illetve kimondani az érzéseiket.
7. Tudatosan élsz
Ahogy az előbb is felmerült, az öreg lelkek próbálják tudatosan élni az életüket. Nem csak a környezetükkel szemben, hogy rendben tartsák kapcsolataikat. Gyakran gondolkodnak el saját magukon, az érzéseiken, hogy mely gondolatuk hová vezet, mire is vágynak igazából. Sűrűn analizálják magukat, távol álnak a felszínes gondolkodástól. Nem félnek szembenézni a hibáikkal és készek tanulni belőlük, mert belátják, hogy szükség van rájuk – akárcsak a csalódásokra is – a fejlődéshez. Ezek által hozhatják meg a legjobb döntéseket.
8. Mindig bölcs tanácsokat adsz
Nem akarsz mindenáron tanácsokat osztogatni, de ha kérnek, akkor szívesen adsz vagy legalábbis megkérdezed, adhatsz-e. Eszedbe sem jutna tolakodni, és tudod jól, hogy mindenkinek megvan a sorsa, amit be kell járnia. Ám a legtöbb esetben mindig telitalálatos tanácsod, vagy éppen megfigyelésed van. Jobb vagy, mint egy képzett terapeuta. Sosem azt mondod, amit a másik hallani akar, hanem azt, amit igaznak gondolsz.
9. Nem jellemző rád, hogy anyagias lennél
Hidegen hagyják az öreg lelkeket az elvárások, sokszor a társadalom is, hát még a hírnév, a karrier, minden olyan, ami ragyogással, vagy külsőséggel jár. Mert nekik a lélek számít, az, ami belül van. Ettől még persze ők is adnak magukra…
10. Érzed, hogy öreg vagy
Az öreg lelkek többnyire túl nyugodnak, türelmesnek, óvatosnak és ugyanakkor mégis ébernek tűnnek mások szemében. Nem meglepő, hiszen olyanok, mint az öregek. Te is sokszor azt érzed, hogy belül milyen öreg vagy? Mint aki már annyi mindent látott és tapasztalt? Jól érzed, így is van, hiszen régóta utazol már a világban!
Egy nagyon jó példám is van, a Nagymamám mondta ezt nekem egyszer amikor beszélgettünk.
" én nem vagyok öreg, nem érzem magam annak, a testem öregedett meg az ráncos én belül ugyan olyan fiatal vagyok "
Én is hasonlóan érzek, gondolok a dolgokra bár néha érzem az " öregség " súlyát, amikor jó lenne csak úgy megpihenni .
Egyáltalán nem félek a haláltól mert az nem fáj, olyan mintha egyszerűen csak elaludnál. Imádok egyedül lenni akár napokig is , nem vagyok társ vagy ember függő. A lelkem szabad emiatt a természet az a hely ahol igazán otthon érzem magam és az állatok azok a társak akikkel szeretem körbevenni magam 😊
Lehet , hogy ezután néhányatok véleménye megváltozik majd de ez vagyok én 😊❤
Megjegyzések
Megjegyzés küldése